Amikor valaki megérkezik hozzám...

Amikor valaki megkeres, számomra mindig az a legfontosabb, hogy közel kerüljek ahhoz, amit ő megél. Ahhoz a tapasztalathoz, érzéshez, gondolathoz, ami éppen benne dolgozik — akkor is, ha azt elsőre talán még ő maga sem tudja pontosan megfogalmazni.

Sokszor úgy képzelem el a segítő kapcsolatot, mint egy sötét, ismeretlen útvesztőt, ahova időnként mindannyian kerülhetünk. Ebben a rendszerben nem én vagyok az, aki tudja, merre van a kijárat. Épp ellenkezőleg: én abban segítek, hogy együtt tanuljuk meg használni azt az „elemlámpát”, ami mindig is a másik ember zsebében volt — csak talán eddig nem vette elő és nem tudott világítani vele.

A közös munka számomra elsősorban az empatikus jelenléten alapul. A cél nem feltétlenül az, hogy gyors megoldásokat találjunk, hanem hogy együtt ránézzünk arra, mi történik belül. Az érzések, gondolatok kibontásán keresztül gyakran eljuthatunk olyan felismerésekhez, amelyek mélyebb megértést hozhatnak — és amelyek talán eddig rejtve voltak.

Amit még rólam tudni érdemes...

A magánpraxis mellett jelenleg két, szenvedélybetegekkel foglalkozó civil szervezetnél dolgozom, ahol egyéni eseteket viszek és csoportot vezetek. Emellett személyközpontú szemléletben képződöm, ami meghatározza azt, hogyan vagyok jelen segítőként. Hiszek abban, hogy a változás nem kényszerből vagy kívülről jövő nyomásra történik, hanem abból a biztonságos térből fakad, ahol elfogadva tudunk önmagunk lenni.

Fontos számomra a saját önismereti utam is.  Rendszeresen járok szupervízióba és továbbképzésekre — mert úgy gondolom, hitelesen kísérni csak akkor lehet egy másik embert, ha közben magunkat is igyekszünk mélyebben megismerni.

Ahogy én látom az utat...

Azt vallom, hogy életünk egyik legnagyobb feladata az, hogy ne elkerüljük a nehézségeinket, hanem lassan, fokozatosan közelebb tudjunk lépni hozzájuk. Mert amikor képesek vagyunk megállni mellettük — akkor indulhat el valami fontos: a megértés, az elfogadás, és idővel a változás is.

Ahogy Carl Rogers fogalmazott:

"...nem vagyunk képesek megváltozni,
nem tudhatunk elmozdulni arról a  pontról, ahol vagyunk,
hacsak először el nem fogadjuk azt, akik és amik pillanatnyilag vagyunk.
Ezután a változás szinte észrevétlenül, spontán módon bekövetkezik."

Ez a növekedés pedig az egyik legizgalmasabb és legszebb emberi élmény lehet, amelyet együtt tapasztalhatunk meg.